..."csak" focimeccsen voltam...


Bevallom nem túl komoly várakozásokkal telve indultam útnak pénteken Debrecenbe a XXII. Otp Bank Karnevál Kupa elnevezésű nemzetközi focitornára. Pedig mi lett a vége! Milyen kishitű voltam… szégyellem is magam érte!

 

2 korosztállyal vágtunk neki most már harmadjára ennek a neves eseménynek, mely sok gyerek számára az idei nyaralást is jelentette egyben. Péntektől- vasárnapig… hosszú hétvége. Azt hogy valóban ilyen hosszú lesz nem gondoltuk, nem reméltük. Nem reméltük, sőt merem mondani fel sem merült bennünk, hogy az esti eredményhirdetést is meg kell várni, mert a torna végén a mi srácaink állnak majd a dobogó legfelső fokán. „Csak az első meccsen ne kapjunk ki! Legyen legalább egy győzelmünk! Csak a Lokit verjük meg! „ Apró kívánságok, melyek a végén semmibe vesztek, eltörpültek, butaságnak tűntek.

Tavaly mindkét korosztályban a 7. helyen végeztünk. Idén a 2003-ok kicsit viharvert csapattal – betegség, nyaralás miatt – vendégjátékosokkal próbáltak szerencsét életük első „félpályás” bajnokságán. A kezdeti nehézségek után, szépen magukra találva csoport másodikként vághattak neki a következő napnak. A dobogóról csak egy icike-picike góllal - azt is büntetőpárbajban szerezve - csúsztak le. A nagyok ezután már ő értük is fociztak.

A 2002-es korosztály úgy gázolt végig a 16 – köztük sok külföldi – csapatból álló bajnokságon, 13 rúgott és 0 kapott gólos mérleggel zárva, hogy az még így utólag is hihetetlen! Amit ezek a gyerekek kihoztak magukból, a fáradhatatlanságuk, akaraterejük, összetartásuk és a megszerzett gólok, a hatalmas védések nem csak nekünk szentimentális anyukáknak csaltak könnyeket a szemünkbe, hanem bizony a kemény apukák, nagybácsik sőt a gólszerző, de még a törékeny kis kapusunk sem tudták visszatartani sírásukat.

Hatalmas nagy elégtétel, büszkeség, meghatottság és elismerés. Talán ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni a hétvégét, pedig „csak” focimeccsen voltam….

Hazafelé a buszon az olimpikonjaink jutottak eszembe, talán az eredményhirdetés előtt a zászlót büszkén maguk előtt cipelő gyerekek tiszteletköre láttán, talán más miatt… Lehet, hogy butaság, de szerintem lehet párhuzamot vonni e két dolog között.

Van egy pici ország, hanyatló gazdasággal és rendkívül tehetséges, akaraterős sportolókkal, akik az éremtáblázaton a legjobb 10 ország közé emelik Magyarországot az olimpián. És van egy pici város szegény, nem túl támogatott szakosztállyal, ahol a focit imádó gyerekek szorgalmukkal, kitartásukkal, győzni akarásukkal, példaértékű csapatszellemükkel a legünnepeltebb várossá avatják Nyergesújfalut egy nemzetközi tornán.

 

Köszönöm fiúk! Hajrá „akárki” focistái!

 

2003-as csapat:

Edző: Kiss Szabolcs

Deres Márk, Engelbrecht Fanni, Jakobi Roland, Kiss Bence, Kiss Kevin, Motuz Marcell, Papp Gergely, Pernyész György, Sterczer Balázs, Tolnai Zalán

 

2002-es csapat:

Edző: Millei Tamás,

Eckl Patrik, Fábián-Nagy Balázs, Horváth József, Lukácsi Zsombor, Molnár Ákos, Motuz Soma, Paska Áron, Schmidt Balázs, Schmidt Dániel, Szatmári Kevin

Balogh Renáta

IWIWGoogle bookmarkFacebookJP-Bookmark